Oh,shut up. • DayDreamer
♥2018. március 31., szombat
Kész a heti logó. Mostmár csak Family Tree, és MoMo csomagolás kell. A két nagyobb project. Holnap nekik esek, hogy remélhetőleg hamar le tudjak mindent, és legyen egy szabad hetem, amikor tudok pihenni, olvasgatni, firkálgatni, stb. Remélem nem fogom ellustálkodni az egészet, és megint mindent a végére hagyni. Mert oké, hogy most a jelen pillanatban érzem a lendületet, de mi lesz holnap? Vagy az után? Nálam mindig minden hangulat függő xD
Amúgy az eheti logó lett a legjobb szerintem. Az előtte lévők nagyon bénán sikerültek. Látszik is, hogy nem szeretem csinálni, meg hogy nem is érdekel a dolog. Plusz még ki kell őket javítani is, mert ezek még csak az első verziók... Beteszem mind, nem sorrendben.

A Horror Films Channel volt az első, ott a koncepció egy vámpírfogas popcorn doboz volt, de az a popcorn majd agy lesz, ha ráveszem magam :'D



A BaobabGrocery egy zöldségeshez kellett. A koncepció a vásárlás = vonalkód volt. A vonalkódot majd kicsit szellősebbre kell vennem, meg vastagabbra pár vonalat, mert kicsiben nem jól érvényesül.


A Kangaroo Clothes valamiért olyan, mintha nem is az én munkám lenne xD Amúgy nem tetszik, utolsó pillanatos. Az egész azt ábrázolná, hogy egy kicsi kenguru kilóg a zsebből. Nem igazán jön át...


A konvector a sulis weebly/tumblr oldalhoz készült. Konvektor + vektor. Így van benne egy fűtő test + egy vektoros felirat. Itt majd le kell vennem a fűtőtestet talán... vagy valahogy egyszerűsíteni, mert azt mondták, hogy túl sok benne a "poén".
 

Beer Belly Pub, sörhas akármi. Gondolom látszik a sörös korsón, hogy hasa van. Hahah juj de vicces. Ez is utolsó pillanatos, teljesen ötlethiányos, és túl "cartoon-szerű". Hát de most mi a faszt csináljak, ha még csak nem is tervező grafikára akartam menni, hanem animációra? Szar lett tudom. Legszívesebben letagadnám. Lehet újra csinálom majd...


És a mostani a Yoloteria, ami hipszter kávézó. Rámentem a hipszterre, nem tudom mennyire sikerült. Volt több verzió is. Az első lett a befutó. Mint utólag kiderült, lehetett volna színes is. Mostmár mindegy.




Címkék: , ,

♥2018. március 30., péntek
Kész is az egész, és ami a legviccesebb az egészben, hogy 4 egyszerű portré 2-3 napba telt, hogy elkészüljön. Siralmas... Plusz mostantól rá kell feküdnöm a sulis cuccokra, úgyhogy egyelőre ez az utolsó fanartos feltöltésem. :(






Címkék: , ,

♥2018. március 28., szerda
A harmadik bűntettem követem el: semmit sem kezdtem el a sulis feladatok közül, mégis ezt csinálom. De ez valahogy jobban esik. Meg szünetre tervezek minden sulis cuccot, mert otthon kényelmesebb dolgozni. Nagyobb az asztal, és rendes széken ülhetek, nem pedig az ágyon, mint itt az albiban. Szóval íme a harmadik. Sima portrék, mert azok gyorsan kész vannak, ismét cellshadinggel.







Címkék: , ,

♥2018. március 26., hétfő
Egy újabb Voltron fanart, tumblrs gif set alapján. Lehet nem saját ötletek, de nagyon vicces feldolgozni így őket, szóval most gyűjtök össze párat, és csinálok még valamennyit :D Egy még tuti lesz a kedvenc Teen Wolf jelenetem alapján, de az egyelőre legyen meglepetés ;D
Továbbra is maradok a gyors megrajzolás-színezés-árnyékolásnál. Így lehet kicsit gyakorolom majd a cellshadinget is, ami amúgy sosem ment... Animációhoz pedig igen csak jól jön.



Címkék: , , ,

♥2018. március 24., szombat
Már régóta akarok csinálni valami meme dolgot, ami a Voltronba van átültetve, és tegnap megcsapott a ihlet. Megcsapott? Megszállt?? Hogy mondják ezt xD Mindegy, megszületett a mostani "mesterművem". My contribution to the fandom. Remélem rajtam kívül más is értékelni fogja xD









Címkék: , , , ,

♥2018. március 23., péntek
Ki kerültek a Mome felvételi eredmények, ami meglepő, mert az animációt kb az utolsó napon szokták kiírni. Ami nem meglepő viszont, hogy a kódom mellett megint egy "-" jel szerepel. Igazából nem tudom mire számítottam. Ötödik alkalommal próbálkoztam; az első kettőnél tovább jutottam a második fordulóba, azonban az utolsó 3 évben folyamatosan kiestem már az első után. Ami elég nagy érvágás (visszajelzés szempontjából) mert így azt érzem, hogy nem érnek sokat a munkáim, ami valljuk be igaz is. Igazából azt sem tudom, hogy mit gondoltam, amikor azt hittem sikerülni fog :'D Jövőre már nem próbálom meg. Nem lenne értelme sem. Itt ragadtam az Eszterházyn, és örüljek, hogy legalább ez van. Nem? Mindig a pozitívumokat kell nézni.
Grétának szerencsére sikerült. Azt sem értem, hogy őt miért nem vették fel már a legelső alkalommal? Idén viszont tuti Momés lesz, mert ezt is megjósoltam neki, és érzem, hogy a harmadik is fog sikerülni :D 


Címkék:

♥2018. március 21., szerda
Újabb Csongoros illusztrációk, az elsőn a hattyút kép alapján készítettem. Természetesen, mivel nem tudok madarakat rajzolni. De nem, hogy madarakat, állatokat sem. Lehet gyakorolnom kellene azokat egy kicsit jobban... Fel is írom a 'to-do-list'-re xD
A második rajz pedig egy 2015ös tradis rajz vektorizált változata. Habát Csongor azt mondta, hogy ez így annyira nem jó - mert amúgy az eddigi összes beadott melómon talált valamit ami nem volt jó -  mert túl statikus?? Ha jól emlékszem. Na mindegy, az volt a lényeg, hogy a papíron ugye a lap meg a filc textúrája miatt szép lett a felület, itt meg túl letisztult. Mondjuk az lett volna a lényeg?? Na mindegy, majd kitalálok valamit oda a háttérbe. Vagy nem tudom :'D



Címkék: , , ,

♥2018. március 17., szombat
Írnom kellene a regényemet, de most megint sikerült leredukálnom mindent, és megint a kezdőponton állok, nézek mint fasz a lakodalomban, és nem tudom merre kellene elindulnom xD Szotyi™ ismét sínen van, és remekül produkál. Or not. Igazából ez annak a hibája, hogy eszembe jutott a történetet egy teljesen új világba helyezni, mert miért is ne. Maradnának jellegzetes dolgok, de én meg a kutatómunka az különálló dolog, így mindig afelé törekszem, amit magamtól alkotok meg, és fektetem le a törvényeit. Tudom, hogy ez a kényelmesebb megoldás, és nem a legjobb, de most rólam van szó :'D
Szóval ezen gondolkodva, tegnap elkezdtem írni egy Voltron Fanficet, ismét. Ez most olyan lesz, aminek van tényleges befejezése is. Angol gyakorlásnak ismét jó. És teljesen random jött az ötlet, majd meglátjuk mi lesz belőle. :D Addig is, itt egy kis részlete :3

"Pidge woke up in the kitchen at the dining table, there were a whole bunch of papers around her and her laptop what was – as it seemed, – shut down some time ago. Her head was spinning and the word was blurry. She must have fallen asleep while she tried to figure out some of the codes they got earlier on a mission. Those codes were the key to find her family, at least this was what she believed and hoped. For a long time now, the paladins always ended up in dead ends or stuck with more hidden keys but never actually found the Holt family’s missing members. Yet, that was she thought. They are going to be safe and sound, soon.
 As she slowly came to her senses after the little nap, she noticed that Hunk was missing from the kitchen. Usually he was there, creating new recipes and trying to get over his anxiety. The kitchen was his safe heaven; it was the best place for him to be. Pidge turned around and looked for clues where he might be. Maybe there was a meeting on the bridge but the others let her sleep instead of calling her to join them.
In the last few weeks she barely slept. She wasn’t such a big sleeper even in her garrison years, but now she was more like an insomniac. She knew the lack of sleep could affect her accomplishments as a paladin but she couldn’t make herself to go to sleep. She wasn’t able to stay asleep because of her nightmares what haunted her for a while now. It started when she saw the Kerberos’ tragedy on the news and it became worse when she left Earth and joined Voltron. She dreamt of losing her family many times, nowadays even more. That’s why, she rather worked on how to find her family than went to sleep. The others tried to make her have some rest, especially Lance. She knew that everyone was worried about her, but they were in a war. Also, they had the most important mission in the universe to complete: to save the universe. And her family, of course."

Eddig ennyi, amit ki merek rakni. Tudom, sok a helytelen nyelvtani szerkezet, de azt sosem tudták nekem megtanítani, szóval érzésből írom, ahogy épp sikerül. Azért remélem valamennyire sikerült helyesre eltalálnom a dolgokat. :'D

Címkék: , , ,

♥2018. március 16., péntek
Elkezdtem egy új rajzot facebook profilképemnek a rajzos oldalamra. Ha nem tetszik a végeredmény, akkor csak simán fel lesz töltve, de jó lenne már lecserélni a mostanit, mert túl régóta van fenn :'D Újfejlécen is gondolkodom, de azt maaaaajd. Ezzel most elpepecselek majd egy darabig és jól van az. Mellette úgyis a hülye sulis feladatokat kell csinálni. Kezd herótom lenni a sok logótól meg csomagolástervtől meg minden szartól...



Illusztriációkat is úgy kellene, hogy heti 3at. Kinek van arra ideje?? Meg ha van is, akkor se lehet szépeket csinálni, mert a tanár kb most a mennyiségre megy, és akkor hol marad a minőség? Én nem igazán szeretek szarokat kiadni a kezeim közül. Úgy hogy maradok ezeknél a leegyszerűsített kis szaroknál, de aztán meg ebből a fajtából több munkám lesz a kelleténél. Szeretnék kicsit elrugaszkodni az egyszerűségtől és a minimalizmustól, de így ez mellett??? Nem igazán. Ha meg igen, az kb olyan hogy magamnak rúgom be az öngólt. Na de nem sokára tavaszi szünet, már csak odáig kell kibírnom. T_T


///EDIT: Csináltam a vöröskének egy zöld párt :D

Címkék: , , , ,

♥2018. március 7., szerda
Akkor az 1001. bejegyzésem a Momés felvételi lesz. Végre le lett tudva, kész lett minden, fogjuk rá. A képregény legalábbis megvan, a többit meg összeszedtem ahogyan sikerült. A krokikat nem volt nehéz szerencsére, mert a januári 200 krokis project biztosított jópárat. Beszkenneltem a legjobbakat, meg tettem bele kb 2 régebbit is, mert pont úgy volt üres hely. 


Karakter terveknek készítettem mindenfélét, remélem jó lesz nekik. Habár ebbe is kerültek régebbiek, és elég vegyes is lett. Van itt digitális, tradis, ceruzával, filctollal, festve, stb :D Csak jó lesz már. Vagy nem az a lényeg, hogy lássák hogy tudunk változatosan dolgozni? Ami elég meglepő azonban, hogy még nekem is tetszik az összeállítás. Pedig ez általában nem elmondható az elkészült munkáimról xD Amivel viszont szerintem nagyon be fogom bukni, hogy a második animációs terv, az meg csak egy egyszerű shape-challenges rajz, mivel oda már nem volt miből válogatni, viszont ott állt magában, így feltöltöttem. Ennyit erről :'D Úgysem jutok tovább, szóvaé nem tudom mit erőlködöm :'DD




Aztán pedig a "fő attrakció", a képregény. Elég sokáig tartott, mire megszültem a "történetét". Lényegében az lenne, hogy a karakter álmodik egy hídról és rejtélyes kezekről, majd a kezek lerántják a hídról a mélybe, amikor felébred és rájön, hogy csak leesett az ágyról. Hahah mekkora csattanó azt a mindenit xD 
Elég színes lett, most így egymás meleltt látva őket. Nem akartam túlzásba vinni a dolgokat sem, ezért is lett csak kék-lila/magenta az egész. Plusz ugye a sárga és a bőrszín, ami kicsit kirántja a karaktert a háttérből. Ilyen helyzetekkor sosem tudok mit kezdeni a színekkel, nem tudom miért. Kicsit nehéz megkomponálni őket úgy, hogy jól passzoljanak egymáshoz, hiába ismerjük a színtant.
Utólag belegondolva így csináltam a SÁTOR képregényt is :D



Plusz most kicsit aggódom, mert a kiírás ugye azt írta, hogy a mozgókép az opcionális, de akkor az most + feltöltés, vagy pedig belekerül a szabadonválasztott kategóriába? Mert én az utóbbit csináltam. Remélem nem lesz gond belőle... Mert így akkor van a képregény + 1 tanulmány, 2 animációs terv, és 1 szabadon választott (ami nekem a mozgókép)

Címkék: , , ,

Blogmistress
EeNii | 25. | INTP | Introvert.

Home.
Home Page for lazy ppl

Those lies.

Beloved ones.
Lilla ¦ Betti ¦ Dorka ¦ Zöldalma ¦ Day?Dream ¦ The girl who smiled

Tags.
Rajzok ¦ Vázlatok ¦ Sketch-A-Day ¦ Animáció ¦ Tervek ¦ Design ¦ Challenge ¦ Inktober ¦ Commission ¦ Feladatok ¦ FanArt ¦ Képek ¦ Iskola ¦ Zine ¦ Elemzés ¦ Story Time ¦ Semmi ¦ Szotyi ¦ Évvégi ¦

Whatever.

byebye
november 2009 december 2009 január 2010 február 2010 március 2010 április 2010 május 2010 június 2010 július 2010 augusztus 2010 szeptember 2010 október 2010 november 2010 december 2010 január 2011 február 2011 március 2011 április 2011 május 2011 június 2011 július 2011 augusztus 2011 szeptember 2011 október 2011 november 2011 december 2011 január 2012 február 2012 március 2012 április 2012 május 2012 június 2012 július 2012 augusztus 2012 szeptember 2012 október 2012 november 2012 december 2012 január 2013 február 2013 március 2013 április 2013 május 2013 június 2013 július 2013 augusztus 2013 szeptember 2013 október 2013 november 2013 december 2013 január 2014 február 2014 március 2014 április 2014 május 2014 június 2014 július 2014 augusztus 2014 szeptember 2014 október 2014 november 2014 december 2014 január 2015 február 2015 március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015 augusztus 2015 szeptember 2015 október 2015 november 2015 december 2015 január 2016 február 2016 március 2016 április 2016 május 2016 június 2016 július 2016 augusztus 2016 szeptember 2016 október 2016 november 2016 december 2016 január 2017 február 2017 március 2017 április 2017 május 2017 június 2017 július 2017 augusztus 2017 szeptember 2017 október 2017 november 2017 december 2017 január 2018 február 2018 március 2018 április 2018 május 2018 június 2018 július 2018 augusztus 2018 szeptember 2018 október 2018 november 2018 december 2018 január 2019 február 2019 március 2019 április 2019 május 2019 június 2019 július 2019 augusztus 2019 szeptember 2019 október 2019 november 2019 december 2019 január 2020 február 2020 március 2020 április 2020 május 2020 június 2020 július 2020 augusztus 2020 szeptember 2020 október 2020 november 2020 december 2020 január 2021 február 2021 március 2021 április 2021 május 2021 június 2021 július 2021 augusztus 2021 szeptember 2021 október 2021 november 2021 december 2021 január 2022 február 2022 március 2022 április 2022 május 2022 június 2022 július 2022 augusztus 2022 szeptember 2022 október 2022 november 2022 december 2022 január 2023 február 2023 március 2023 április 2023 május 2023 június 2023 július 2023 augusztus 2023 szeptember 2023 október 2023 november 2023 december 2023 január 2024 február 2024 március 2024


Click to view links.

Credits
Designer : sacrificelove-
Basecode :dinosaur--x
Image Hosting : Photoscape
Blogger ; Blogskins ; Photobucket.