Oh,shut up. • DayDreamer
♥2011. július 31., vasárnap
Tudjátok milyen érzés az a tudat, hogy meghaltál? Szar. xD
Nem hülyeségből mondom. Eskü halott voltam. Igaz csak álmomban. Nagyon hiteles volt. Még el is hittem! Szoktam töprengeni álmomban, hogy vajon ez most valóság-e, vagy sem. De ez annyira hitelesen volt, hogy azzal egyeztem meg magamban, hogy nem álom.
Jó érzés volt felkelni, és tudni, hogy mégsem történt meg.
Ott, az álomban túl nagy ragaszkodást éreztem a földi dolgaimhoz, a szeretteimhez, és egyszerűen csak szellemként járkáltam köztük. De nem voltam egyedül. Voltak még rajtam kívül páran. Jó arcok. Megtanítottál, hogy ilyenkor az történik amit mi akarunk. Képes voltam szárnyakat növeszteni, bár repülni nem. Ez volt az egyik pont amikor megfordult a fejemben, hogy vajon álom-e. Ismerem magam. Tudom, hogy álmomban sosem megy a repülés, bármennyire is szeretném.
No mind1. A lényeg, hogy furcsa egy álom volt,de nem rémálom :)


Közben visszajött a harci kedvem, azaz próbálok mostantól minél többet rajzolni, vázlatolgatni :D




Azt az arcot oda alulra már nem kellett volna... csak a szája miatt csináltam, és ott rontottam el,h nem az arcvonallal,hanem a szemekkel kezdtem ;A;

Címkék: , ,

♥2011. július 30., szombat

Kész vagyok~
Nagyon mit írni nem tudok, ez most csak hely kitötlésre,h meglegyen a 10 bejegyzés.

Animáció

Címkék: ,

♥2011. július 29., péntek
Próbálok... nem elhalálozni... idő előtt! x'D
Kajak kipurcanok a japán kajától. Eskü ellene van a gyomrom. Már ha megérzem az illatát,akkor is rosszul leszek. Ez valami átok! A szójaszósz-incidens óta.
Csak mert ma bevásároltam: 3 bento, mochi, valami csokival nyakon öntött nem t'om mivel betekert onigiri-szerű cucc és kaptunk ajándékba 3, állítólag édes rizst, ami büdös! xD
No, ebből 2 fogyott el, az én adagomat holnap lepasszolom apunak. :'D Mondjuk a mochi ízlett,de 2nél többet nem tudnék még egyszer megenni. Az meg a rizsliszt miatt van - Dango-incidens.
Taszítom a kultúrát. xD

Ma vettem egy Moleskine-t x3 Pontosabban 3at,mert 3 80 lapos járt egy csomagban. Anyum nem érti,h miért vettem,mert már van másik 2 (pontosabban 3,mert a kicsi az párban járt), és azokban is csak 1-1 oldal van elkezdve. De az más! Velük terveim vannak! Csak épp az ihlet nem akar jönni D:
Ez a mostani meg a vázlatoknak lett,mert a lapokat mindig szanaszét hagyom. Ott meg egy helyen lennének. Ha nem lett volna Moleskine is vettem volna egy füzetet. Márka függetlenül. Mert a hanyagságom korlátoznom kell...


Btw, gyors összefoglalás a pesti útról: Kabinosba ültünk, gyerekek rosszak voltak,mint a szar! Volt ott egy idegen csávó. Piros pacsiztam vele!! Sőt, még paraszt nintendoztam is :'DD
Nagyon komoly volt. Nem oltotta öcséméket,h hagyják abba, hanem csikizte őket. Életemben nem láttam még ilyen fura fazont :'D Kicsit olyan szórakozott volt,de jó fej.
Meg felhívtam Betti-nee-chant. Csak valami másik Betti vette fel. Pedig jó számot hívtam. De kiderült,h amit én hívtam 30as. Betti 20as. x'D

Címkék: ,

♥2011. július 27., szerda

Hamarosan itt a július vége. Elég gyorsan telik az idő :(
Ma gyerekekkel elmentem görkorizni, és szegény nadrágom sínylette meg,mert Olivér megállt előttem biciklivel, én meg nem tudtam időben fékezni,és bamm :'D Öcsém is elesett. De ő nem a bicikli miatt,hanem szimplán mert béna. lol
Amúgy azért szapulom szerencsétlen gyereket állandóan,mert kiképezem! xD Mindig felhúzza a vizet ha piszkálják és elkezd magába dünnyögni, vágja a pofákat meg minden. Az ilyen reakció a legjobb,hogy tovább piszkálják. Viszont a vissza tudna csípőseket szólni,és nem csak káromkodni, akkor máris jobban állna. Nem? Vagy csak én látom így? Na mind1.

Készülök MZ versenyére közben. Már az eleje meg van a képnek :D

Azt akarom majd elérni,h éjszaka hatása legyen,és a közelebb lévő lufik homályosak legyenek,mintha tényleg :D Flora kezében az nem mikrofon,hanem fagyi és Gary épp egy lufival játszik. A háttérben egy kis tömeg,h ne legyen annyira unalmas, és kihalt a kép. Meg ugye a hangulatot adó lámpások, amiknek majd a fényét valahogy fel kell festenem az egész képre. Mármint a fény hatásokra gondolok itt. Meg lesznek majd csillagok is dögivel :D


Ő pedig itt Charles, az új oneshot történetem főszereplője :)
Elég gázul van megrajzolva. Mármint testarányok szempontjából még vakító, mert az még az ArtBlock Attack alatt van :'D Lehet az idő miatt nem hevertem még ki. Vagy az allergia teszi D:
De borzalmas!! Lényeg,h megpróbáltam ^^;

Címkék: , , ,

♥2011. július 25., hétfő
Voltam Sub Zero-nál. Tök poén volt. Első nap körbevezetett a faluban, lementünk a dunához,és néztük a naplementét. Eskü nem láttam még olyan szépet azelőtt. Le is fényképeztem, és tök jó minőségű kép lett ahhoz képest,h telefonnal.

Megállapítottuk,h ez amolyan világvégés :'D
Másnap Jakab nap-ra mentünk, amit elvert az eső. Nem volt tűzijáték, viszont az egy élmény volt,h kukás zacskó cafatokkal a fejünkön mentünk haza. Kicsit nagyon megáztunk... ^^;
Meg lefényképeztem a településtáblájukat, amit lefestettek. Sötétben jobb lett volna,de mivel vakuztam így is látszódik a lényeg xD

Amúgy nem rajzoltam semmi! Még nagyon annyit sem :'D
De próbálkozok,próbálkozok :)

Címkék: ,

♥2011. július 21., csütörtök
Itt van az egyik rokonunk. Egy hétig lesz. Előre látom,h ez lesz a pokol. Miért? Mert már azzal is sokat mondok,h öcsém korú, és fiú! xD
Amúgy elterveztem,h elkezdek majd rajzolni egy mangát, akkor is,ha beledöglök! Mármint elegem van,h állandóan csak tervezgetem, elkezdem, abbahagyom. Kicsit rosszul érint a gondolat,hogy mindenki milyen lazán elkezdi, és csinálgatja is, míg én meg totojázok egy helyben.
A hazai antológiákban sem lehet mindig ugyan az a felállás (Barbicaty, Topi, Tanashi, Pilo, Minmu, Azzedar...stb.). Néha kell a friss husi,és egyszer szeretnék én is az lenni. :D
Mármint... olyan nehéz elismertnek lenni, és berobbanni a köztudatba ,mert az nekem Arany Ászok... jól esik,mint a elismerés! xDD Az antológiák meg maguk a reménysugarak erre. Lehetőséget adnak. Kicsit megismertetik a rajzoló munkáit a köztudattal.
Amúgy dolgozgatok ám. Bár az utóbbi időben (ez a hét) még nem volt ceruza a kezemben,mert itt volt Kitti, meg mert mondhatjuk,h elvonó kúrán voltam. Mint egy felfrissülés. Pihenés után talán jobban megy a munka. Nos... nekem több elvonó kellene,mert így is ma fejeztem be a Szotyis rajzom, és cseppet el kúrtam :'D


A fényképes verzió a hangulata miatt tetszik jobban, a szkenneres meg azért,mert élénkebbek a színek. Valahogy így a kezemben tartva a vizet... öh... a rajzot, sokkal jobban néz ki,mint szkennelve x'D (Az ilyen félreírások születnek abból,h ha beszélnek mellettem!) lol
Mamám szerint félre csúszott az álla. Az utóbbi Allen&Shiro-s rajzomon is hasonlóan rajzoltam,és ott is említették 2en,h furcsa a szája és álla környéke vagy nem tudom. Csak mert nekem valahogy nem tűnik rossz állásúnak. 0.o Olyan furcsa xDD
Vélemény?

Amúgy próbálok teljes alakos képeket is készíteni. Jelenleg is gyúrok rá. Mondjuk ez a színezés miatt készül...

Ki akarok rajta próbálni valamit.
Am fenn vannak a ponthatárok. 252 pont kell,h felvegyenek. De a saját számom meg nem tudom :'D Még csak megnézni sem ._.

//edit: kaptam sms-t,h nem vettek fel. Igazából (eskü így van) én ennek örülök, mert így tudok okj-ra menni. Mert alapból ez volt betervezve. :D

Holnap megyek majd Sub Zero-hoz, szóval vasárnapig nem leszek.

Címkék: , , ,

♥2011. július 16., szombat
2011.07.16-a van pár perce, ami azt jelenti,h ma van ma, és ma van Shun és Clown szülinapja x3 Shunnak a 3. ,Clown-nek pedig a 2. ^^
Rajzot is terveztem készíteni, egy páros képet ahol egymást köszöntik fel. :D Vicces lesz,mivel ők alapjába véve az ellenkező oldalon állnak.
Ebből a 2 képből inkább a vázlatot szeretem jobban,mert azok mindig jobban sikerülnek. Lehet azért,mert azok olyan nyersek.


Remélem nem lett annyira gáz, mert az ujja kicsit gyenge a megszokotthoz képest, a lábai is érdekesek lettek....

Meg van egy másik rajz. Ez december óta készül.

Free Commission Haruzannak.
Amúgy sztem idén már nem csinálok commission-öket,mert pár napja is kiírtam, de nem reagált rá senki semmit. Még egy bazgmeg-et sem, szóval ennyit erről. Szeretem mikor ilyen érdeklődőek az emberek :'DD Egy időre el lehet felejteni a Request-eket és az artTrade-eket is. Mert nincs érdeklődésem ezek felé. Bumm!

Amúgy most nem ártana sietnem,mert 2 villá között gyors visszadugtam a dugazst, mert a laptop meg már merült le :'D
Végre esett egy kis eső, fújt a szél. Még mindig dörög, de legalább jó idő van! :D

Címkék: , , , , , ,

♥2011. július 13., szerda
my fav song by One Republic :D

Megnyitottam az új bejegyzéseket, elmentem a géptől egy 15 percre, most meg elfelejtettem mit akartam írni :'D No mind1. Majd eszembe jut...
Amúgy újra megyeget a rajzolás, habár néha elég gyéren- Legalább próbálkozok!
Pl. ez itt egy futó alak lenne, akinek kicsit el van fordulva a törzse. De nem értem miért olyan nehéz kicsavarodott test helyzeteket rajzolni D: Nem megy!!!

Aztán itt egy Szotyi, jelen pillanatban ezen munkálódok. Színes ceruzákkal próbálom,mert attól már nagyon el vagyok szokva, és ez nem jó. De majd lesz ami lesz :'D
Igazából egy A4es képet akartam rajzolni,csak aztán gyönyörűségesen eltéptem a felénél, így A5öt készítettem belőle. Most elég ez is. Majd legközelebb lesz nagy. Remélhetőleg.
Kicsit rá akarok feküdni a tradArtra is.


Ez meg itt Poseidon. Na ez a halálom volt D:
Anyum munkatársának lett. A rajzot nem én készítettem eredetileg, nekem csak lineArtoznom kellet. De az maga volt a kín szenvedés, főleg a pikkelyeknél. x.x
Am azt vettem észre,h a keze, ami az a szart tartja, kisebb mint a másik. Véglis ez annyiban jó, hogy látom az anatómiai hibákat. Igaz ez nem azt jelenti, hogy ki is tudnám javítani ^^;
Hmm. Látszik,h a hajával kezdtem,mert ott még több a játékosság a vonalakkal (vastag-vékony) A pikkelyeknél már kevésbé vannak ilyenek...

Címkék: , , ,

♥2011. július 10., vasárnap
Meg volt a nyaralás :D
Nem rajtoltam az ég világon semmit sem, szóval most még csak vázlatokat sem tudok beszúrni ^^;
De amúgy jó volt minden. 2 szoba, 1-1 francia ágy. Öcsémmel voltam,mert ő csendben alszik. Úgyahogy. Néha kiabál álmában,de az nem vészes. Jó szobatárs. Gondoltam én. :'D
Az első este rettegéssel telt. Mitől? Attól, hogy vajon mikor vág orrba megint! Mert álmában ahányszor megfordult, ő dobta a kezét. És az enyhén rajtam ért földet... Szóval nem csodálkoztam, hogyha reggel lila foltokkal ébredtem. Persze ő sem panaszkodhat,mert én meg dobáltam vissza a kezét, meg lökdöstem, hogy bazd meg. Nem ébredt fel. Ez az egyik jó tulajdonsága,h mellette sokáig lehet gépezni :'D
Siófok is szép volt. Apum külön szálláson volt. A munkahelyi szálláson a többiekkel,mert neki ez a hét is dolgozós hét volt. Persze néha eljött az építkezésről, és körbejártuk a környéket. Na sz'al. Ahányszor elmentünk anyuval hozzá, hazafelé annyiszor tévedtünk el :'D Mindig rosz felé kanyarodtunk.
Ezen a héten voltak lenn a pseti rokonok is. Mentünk hozzájuk is. Megtaníottak egy finom kolktél elkészítésére, mert nekik meg van egy bárjuk pesten,és már vágják ezeket a dolgokat. Itthon is meg csinálom majd Maru-channak,meg Kittinek x3
Igaz kicsit túl édes,de segáz!
Amúgy összegezve a hét nagyon jó volt.

Most meg...
Még mindig nem megy a rajzolás, kibaszott meleg van és a fejem is majd szét robban az időtől D:
Sosem volt még ilyen,de a melegtől most nekem is megfájdult az agyam x) Meg ne kérdezzétek,h "a mid?" mert attól falnak megyek x'DD Igenis az agyam! még ha parányi is lol *beismerés*

Btw, Imádom a vasárnapot,mert Nurarihyon no mago: Sennen Makyou , Natsume Yuujinchou San és Ao no Exorcist!! x3 És ahwahwawh~~
A nyári felhozatal úgy elég rendesen haza vágott! :'D Az első kettő, a Sacred Seven és a No. 6 is abszolút fav, meg még barátkozok a Ikoku Meiro no Croisée-vel és a Kekkaishi-t is megakarom nézi... (igaz az nem mostani ^^')
Olyan jó lenne megállítani az időd, és megnézni mindent amit szeretek,mert napközben nincs rá idő, este túl kevés az idő, és túl sok minden van a tervezettek között :'D

Címkék: , ,

♥2011. július 3., vasárnap
Holnap indulunk Siófokra. Tegnap mamám nagyon pakolászott, és kicsit úgy jött le a dolog,h az az utolsó itthon töltött nap a hétből. Nem tudtam, hogy még csak szombat van. x'D
Valamiért mindig elveszítem az idő érzékem, nyáron.
A jövő hetet előre látom. Minimum 1 olyan nap lesz, amikor engem fognak csesztetni, mert nem akarok belemenni a Balatonba. Meg nem húzok bikinit/fürdőruhát. Már a szót kimondva is elkap az undor. Hát még ha ránézek arra a "ruhadarabra". Inkább helyet másznék, vagy mennék túrázni! A strandokat helyben fel tudnám robbantani D:
Persze néha jól esne egy fürdő egy meleg nyári napon, de nem a Balatonon meg hülye strandokon. Az ellenkezne a hitemmel! :'D

Szedek majd össze sok ötletet, és csinálok majd mini képregényeket. Olyan vicces őket megrajzolni (:
Meg persze majd ameddig a többiek "pancsolnak", addig én neki fekszek a képregényemnek, mert már tényleg ideje lenne elkezdenem, és összekapnom magam...
Nem tudom mi gátol meg benne. Mindig túl tökéletesre akarom csinálni, lehet ez. Azt állítom,hogy nem tudok panelezni. Kicsiben megrajzolom és tök fasza, de mikor A/4-re ki akarom dolgozni valahogy mindig elrontom. Valami nem megy. Nem az az igazi.
Görcsösen bennem van,h manga kinézetűnek kell lenniük, miközben számtalan webcomic-ot végig lapozva azt vettem észre, hogy mindegyik egyedi. Olyan, mint az alkotó. Namármost, ha én olyanra csinálnám, az követhetetlen lenne xDD
De azért mindent megpróbálok. Küldjétek a pozitív energiát, plz. Várjatok! Mindjárt megfogom a monitort, és akkor már jöhet is! :'D
Na mind1... lesz ami lesz. x3























Címkék: , ,

Blogmistress
EeNii | 25. | INTP | Introvert.

Home.
Home Page for lazy ppl

Those lies.

Beloved ones.
Lilla ¦ Betti ¦ Dorka ¦ Zöldalma ¦ Day?Dream ¦ The girl who smiled

Tags.
Rajzok ¦ Vázlatok ¦ Sketch-A-Day ¦ Animáció ¦ Tervek ¦ Design ¦ Challenge ¦ Inktober ¦ Commission ¦ Feladatok ¦ FanArt ¦ Képek ¦ Iskola ¦ Zine ¦ Elemzés ¦ Story Time ¦ Semmi ¦ Szotyi ¦ Évvégi ¦

Whatever.

byebye
november 2009 december 2009 január 2010 február 2010 március 2010 április 2010 május 2010 június 2010 július 2010 augusztus 2010 szeptember 2010 október 2010 november 2010 december 2010 január 2011 február 2011 március 2011 április 2011 május 2011 június 2011 július 2011 augusztus 2011 szeptember 2011 október 2011 november 2011 december 2011 január 2012 február 2012 március 2012 április 2012 május 2012 június 2012 július 2012 augusztus 2012 szeptember 2012 október 2012 november 2012 december 2012 január 2013 február 2013 március 2013 április 2013 május 2013 június 2013 július 2013 augusztus 2013 szeptember 2013 október 2013 november 2013 december 2013 január 2014 február 2014 március 2014 április 2014 május 2014 június 2014 július 2014 augusztus 2014 szeptember 2014 október 2014 november 2014 december 2014 január 2015 február 2015 március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015 augusztus 2015 szeptember 2015 október 2015 november 2015 december 2015 január 2016 február 2016 március 2016 április 2016 május 2016 június 2016 július 2016 augusztus 2016 szeptember 2016 október 2016 november 2016 december 2016 január 2017 február 2017 március 2017 április 2017 május 2017 június 2017 július 2017 augusztus 2017 szeptember 2017 október 2017 november 2017 december 2017 január 2018 február 2018 március 2018 április 2018 május 2018 június 2018 július 2018 augusztus 2018 szeptember 2018 október 2018 november 2018 december 2018 január 2019 február 2019 március 2019 április 2019 május 2019 június 2019 július 2019 augusztus 2019 szeptember 2019 október 2019 november 2019 december 2019 január 2020 február 2020 március 2020 április 2020 május 2020 június 2020 július 2020 augusztus 2020 szeptember 2020 október 2020 november 2020 december 2020 január 2021 február 2021 március 2021 április 2021 május 2021 június 2021 július 2021 augusztus 2021 szeptember 2021 október 2021 november 2021 december 2021 január 2022 február 2022 március 2022 április 2022 május 2022 június 2022 július 2022 augusztus 2022 szeptember 2022 október 2022 november 2022 december 2022 január 2023 február 2023 március 2023 április 2023 május 2023 június 2023 július 2023 augusztus 2023 szeptember 2023 október 2023 november 2023 december 2023 január 2024 február 2024


Click to view links.

Credits
Designer : sacrificelove-
Basecode :dinosaur--x
Image Hosting : Photoscape
Blogger ; Blogskins ; Photobucket.