Oh,shut up. • DayDreamer
♥2017. január 31., kedd
Most nem lesz hosszú a bejegyzés, mert a macska a karomra telepedett és nehéz gépelni. Felkelteni meg nem fogom xd Ráadásul rajz sincs. Vagy is van egy rakat, csak nem szkennelve xD Majd holnap beviszem őket, aztán felteszem ide, vagy másik bejegyzésbe. Ahogy összejön :D 

És! Öröhír! Végigrajzoltam a hónapot. Minden nap, méghogyha csak kis valamit, akkor is. Szép lassan be is komolyítok majd, ez egyelőre csak egy trial period volt :'D

Címkék: , ,

♥2017. január 29., vasárnap
Valamelyik este megnyitottam a photoshoppot, mert csak abba tudtam lementeni a képeket (a SAI néha megkergül), és ha már nyitva volt a program akkor rajzoltam vele, mert miért ne. Nagy nehézségek árán sikerült is összedobni egy portré vázlatot. Szeretnék többször is photoshoppal dolgozni, de elég elrettentő, amikor minden tollvonásért meg színfelvételért meg kell küzdeni :'D A gépem kezd valahogy kiöregedni abból, hogy megengedhessem magamnak a PS használatát. Saiban meg nem igazán lehet ilyeneket csinálni, mert az nem rétegekben dolgozik, hanem mint a festék, elkeni a színeket. Az előbbit meg többet akarom használni, mert megvan a varázsa. Na mindegy. Majd egyszer csak összejön már az új gép. Remélhetőleg...


A második kép meg a "Meet the Artsist" meme egyik alternatív verziójához készül. Kitaláltam, hogy csinálok egy Love Live verziót, és ez ahhoz egy vázlat. Nem tudom mennyire sikerül majd kidolgozni, eléggé nincs kedvem részletesebben színezni, viszont úgy mutatósabb lenne, mint így :'D Majd lesz ami lesz xD Ez a ruci amúgy a Magican verzióból van, mert nekem az az egyik kedvencem a kártyák közül. Nem a no.1 kedvenc, de könnyebb megrajzolni, mint az összes többi csicsa ruhát. Meg ez jobban is illik a karakterhez xD


Címkék: , , ,

♥2017. január 28., szombat
Megjegyzés fület nem lehet felszerelni, de tettem fel chat ablakot, szóval aki szeretne trollkodni, hajrá :'D 
Minden napra lett 1-1 rajz, de egyáltalán nem sok. Délutános voltam most, és nem igazán volt már se kedvem, se türelmem rajzolni, miután hazaértem 10 után. Szóval ezek születtek... Ezek mellett persze még minimálisan megpróbáltam dolgozni az év első commissionján is, ami jó egy hónapig készül, de hogyha nincs szabad hétvégém, akkor ne is nagyon várják hamarabbra a dolgot. Közöltem is előre. Baj nem lehet belőle. Ha meg igen akkor ez van. 
Szóval a rajzok! Az elsőt egy anime jelenet ihlette, a másik meg hozzátartozna valamennyire, de látszik a kettő közötti különbség, hogy azt már csak összehánytam fekvés előtt xD Aztán lentebb a tegnapi Daiyu, amire már tényleg nem volt erőm, de mégis kicsikartam, hogy ne szakítsam meg a napi rajzolást. Legalább az első hónapban bírjam már ki! xD

 




És ez legalulra; ahogy a commission áll. Az arc meg a haj kész, a ruhára az árnyékok felvázolva, de még nem kidolgozva. A többi meg majd kialakul holnap/holnapután. Mindenképp leakarom tudni, mert nem szeretném sokáig elhúzni. U.U


Címkék: , , , ,

♥2017. január 25., szerda
Lecseréltem a blog sablonját, ez még igencsak szerkesztés alatt áll. Kommenteket most nem sikerült visszatennem, mint az előzőnél, de majd keresek valakit, aki ért HTML nyelven, mert én csak töröm xD Addig is, itt van pár korábbi rajz, két Charlie és egy Dai ♥
Charlie-ra tetoválások kerültek, habár még nincsenek kidolgozva, egyelőre csak helyzetjelző firkák xD Nem ez az összes, egy papírra felrajzoltam még tegnapelőtt, és összesen 5 van eddig? Ha már lázadó korban volt, akkor mindent elkövetett. Bár ezt szerintem még nem közöltem róla sehol. Mármint a háttértörténetét. Az is csak a kis füzetemben van meg. És még ott is marad egy darabig, de az ötletek gyűlnek és gyűlnek, szóval hamarosan folytatni akarom a képregényt is :D

 

Plusz egy Daiyu, akinek bilincsben van a keze. Nem tudom miért, ilyen lett a test tartása, és random eszembe jutotott egy ilyen képet csinálni. Lehet beleszövök valami hasonlót az ő történetükbe is, végülis igencsak keresett személyek. Vagy mégsem? :D




Címkék: , ,

♥2017. január 22., vasárnap
Elért ide is a Meitu őrület, és kipróbáltam egy rajzomon (csak ezen, mert csak ez volt a telefonomon, és mert csak ezt ismerte fel arcként xD), és wow :'DD Nagyon kirakira :'D



De ha már itt vagyok, felteszek pár nem rég készült rajzot is. A maiakat nem, mert azokat nem tudtam png-ben menteni. Photoshoppot meg most nem szeretnék kapcsolni.
Szóval a rajzok. Nem épp a legszuperebbek, és különösebben át sincsenek gondolva, épp csak firkák, hogy meg legyen a napi kvóta. Eddig egész jól beváltak. Felvételi végett viszont szeretnék majd kicsit komolyabbakat is csinálni. A munka-szabadidő megosztást próbálom rendezni, habár még nem megy tökéletesen, de hé!, már vannak napi szinten rajzok :D






***

És akkor egy kis bónusz válogatás a telefonomon ellőt 1-2 szelfiről, amikből csináltam 8000 verzió meitu szerkesztést xD Hát igen, látszik, hogy nem erősségem, hogy magamat fotózzam, mert nagyon idióta fejem van :'D




Címkék: , , , , ,

♥2017. január 21., szombat
Nagyon ritkán. NAAAAGYON ritkán, olvasok shoujo mangákat. Pár napja Lilla mutottott is egyet, aminek a Yuyu nevű szereplőjét példának lehet venni, ha főgonoszt szeretnénk csinálni. Fel is baszta rendesen az agyam, mert ha én mangát olvasok, nagyon bele tudom élni magam, úgyhogyha valami nem tetszik, elkezdem magyarázni én mit csinálnék. Ebből született meg Shoujo Enikő (SE), aki az impotens karakterek helyében szerepel elméletben xD És ebben a mangában a főszereplő igazi nyomorék. Úgyhogy beindult a brigád, ha van SE, akkor legyen SL meg SB is :'D Íme~


Filmnézés közben csináltam, és rájöttem, hogy shoujo manga arcot nehezebb rajzolni, mint lefutni a maratont. Úgyhogy minden elismerésem a mangakáknak xD
Gondoltam arra is, hogy mini képregényekkel vezetem le a "feszültséget", ha épp olyat olvasok, de majd meglátjuk erre mennyire lesz idő. Vicces lenne tho

Címkék: , ,

♥2017. január 18., szerda
Tegnap valamin nagyon elgondolkodhattam, amikor eszembe jutott, hogy "mi lenne ha pár régi karakterem újra rajzolnám fejből, ref nélkül". És annyira bestresszeltem rajta, hogy nem puskázhattam pedig majdnem megtettem xD, hogy elég volt Marionette-t lerajzolni. Hihetetlen módon majdnem eltaláltam xD Lehet kicsit át kellene őket alakítani, frizura váltás legalább... De azért meglett xD Az alsó kép pedig random ugrott be, hogy "na akkor nézzük ezt mennyire tudnám lerajzolni mostani viszonylatban" és az lett a végeredmény amit lehet látni a képen.
A legalsó kép meg magáért beszél :'D




Címkék: , , ,

♥2017. január 16., hétfő
Kicsit meghalt a 75SOL, szóval arra gondoltam csinálok egy Love Live alapú SR cardot a csoportba, legalább töltenék is fel valamit devire. Arra is gondoltam már, hogy idolizált verziót is csinálok neki- Sőt, lehet hogy nem csak Harmonyval játszom ezt el, hanem több karakterrel is. Bár először inkább rendes karakter lapokat kellene gyártanom, mert ha valaki kér ref képet, sosem tudok rendesen átláthatóakat adni. És én is tudom mennyire irritáló egy olyan...


Btw, eddig midndennap sikerült firkálgatnom valamit! Most még büszke vagyok magamra, h kitartottam xD

Címkék: , , ,

♥2017. január 13., péntek
Bármely hihetetlen is, eddig minden nap sikerült rajzolnom. Rutinná akarom tenni, hogy munkamellett is menjen a dolog. Azt mondják kell valamennyi idő (19 vagy 29 nap?? idk), hogy valamiből napi megszokás legyen. Most erre hajtok. A füzetem is kezd telni, habár nem valami fényesek a rajzok egyelőre. De hozzá kell fűznöm, hogy abba minden előrajzolás nélkül rögtön tollal rajzolok. Elég sok a hiba, de remélhetőleg majd elmúlnak XD
Addig is pár gépen lévő képet felteszek ide is, ami a legutóbbi bejegyzés óta készült.

Egyelőre nem valami sok, mert ahogy említettem, többet rajzoltam füzetbe. De ez is valami. Főleg, hogy még ha csak 10 percem volt is, akkor is kihasználtam és hánytam össze valamit. Itt van pl rögtön az első, az angyalka? xD A többi meg látjátok. Az utolsó a kedvencem tho. Azt lehet kidolgozom majd rendesben is. :D 





Címkék: , ,

♥2017. január 7., szombat
Az évkezdés igen fantasztikusan, betegséggel és munkával kezdődött. Mivel mással is kezdődne 2017 ha nem délutáni műszakkal. Mondjuk egy szavam sem lehet, mert saját magam vállalkoztam. Piros betűs ünnep means extra money lol viszont arra nem számítottam, hogy lebetegszem... Elég kellemetlen volt. Azonban vannak rajzok! Egyelőre csak az arcra próbálok koncentrálni, és főleg portré központú rajzokat csinálok. Nem valami kiforrottak még, és sok a hiba rajtuk, de próbálok gyakorolni. Napi 1 vázlat megvan, méghogyha nem is nagy valami, de legalább valami. Próbálom megtalálni azt a stílust amiben kényelmesebben rajzolok. Ezek lentebb még elég kiforratlanok, de majd csak kialakul egy idő után :D







És ha már rajzok, meglepő módon van egy commission is, amin épp dolgozom. 31én írt rám egyik ismerősöm, hogy vállalnám-e, igent mondtam de egyelőre elég lassan haladok vele. Szabadnapokon próbálom csinálgatni, de már karácsony óta nem volt dupla szabadnapom, ami elég kellemetlen, és nagyon jól esne már... :( Úgy legalább meg tudnám csinálni Szandiék rajzát is, amiről nincs kép, mert hát tradis, és szkennelni még mindig nem szeretek :'DD


Címkék: , , ,

Blogmistress
EeNii | 25. | INTP | Introvert.

Home.
Home Page for lazy ppl

Those lies.

Beloved ones.
Lilla ¦ Betti ¦ Dorka ¦ Zöldalma ¦ Day?Dream ¦ The girl who smiled

Tags.
Rajzok ¦ Vázlatok ¦ Sketch-A-Day ¦ Animáció ¦ Tervek ¦ Design ¦ Challenge ¦ Inktober ¦ Commission ¦ Feladatok ¦ FanArt ¦ Képek ¦ Iskola ¦ Zine ¦ Elemzés ¦ Story Time ¦ Semmi ¦ Szotyi ¦ Évvégi ¦

Whatever.

byebye
november 2009 december 2009 január 2010 február 2010 március 2010 április 2010 május 2010 június 2010 július 2010 augusztus 2010 szeptember 2010 október 2010 november 2010 december 2010 január 2011 február 2011 március 2011 április 2011 május 2011 június 2011 július 2011 augusztus 2011 szeptember 2011 október 2011 november 2011 december 2011 január 2012 február 2012 március 2012 április 2012 május 2012 június 2012 július 2012 augusztus 2012 szeptember 2012 október 2012 november 2012 december 2012 január 2013 február 2013 március 2013 április 2013 május 2013 június 2013 július 2013 augusztus 2013 szeptember 2013 október 2013 november 2013 december 2013 január 2014 február 2014 március 2014 április 2014 május 2014 június 2014 július 2014 augusztus 2014 szeptember 2014 október 2014 november 2014 december 2014 január 2015 február 2015 március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015 augusztus 2015 szeptember 2015 október 2015 november 2015 december 2015 január 2016 február 2016 március 2016 április 2016 május 2016 június 2016 július 2016 augusztus 2016 szeptember 2016 október 2016 november 2016 december 2016 január 2017 február 2017 március 2017 április 2017 május 2017 június 2017 július 2017 augusztus 2017 szeptember 2017 október 2017 november 2017 december 2017 január 2018 február 2018 március 2018 április 2018 május 2018 június 2018 július 2018 augusztus 2018 szeptember 2018 október 2018 november 2018 december 2018 január 2019 február 2019 március 2019 április 2019 május 2019 június 2019 július 2019 augusztus 2019 szeptember 2019 október 2019 november 2019 december 2019 január 2020 február 2020 március 2020 április 2020 május 2020 június 2020 július 2020 augusztus 2020 szeptember 2020 október 2020 november 2020 december 2020 január 2021 február 2021 március 2021 április 2021 május 2021 június 2021 július 2021 augusztus 2021 szeptember 2021 október 2021 november 2021 december 2021 január 2022 február 2022 március 2022 április 2022 május 2022 június 2022 július 2022 augusztus 2022 szeptember 2022 október 2022 november 2022 december 2022 január 2023 február 2023 március 2023 április 2023 május 2023 június 2023 július 2023 augusztus 2023 szeptember 2023 október 2023 november 2023 december 2023 január 2024 február 2024


Click to view links.

Credits
Designer : sacrificelove-
Basecode :dinosaur--x
Image Hosting : Photoscape
Blogger ; Blogskins ; Photobucket.