Oh,shut up. • DayDreamer
♥2016. április 30., szombat
Ez csak egy gyors bejegyzés lesz, és a siránkozós fajtából, mert megtehetem.
Azt hiszem le kellene állnom, de nem bírok. Kényszeríteni kell magam, hogy a rajzokkal foglalkozzam, és ne kezdjek el a könyves polcom felé mászni, mert az utóbbi 3 napban 3 könyvet olvastam el, a korábbiakról nem is beszélve :'D Tavaly ilyenkor tartottam 5 kiolvasott könyvnél. (januártól-április 30ig) Most 29 könyvet olvastam el ebben az időtartamban. Azt hiszem kicsit ráfüggtem :'D Régebben is szerettem olvasni, de most valahogy teljesen rákattantam. Egyre csak találom a jobbnál jobb sztorikat, és ami a legnagyobb baj: MIND kibaszott SOROZAT! Alig van 1-1 standalone könyvem! Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mennyi. 3 db :'D

Szóval a szekrényem így néz ki:



+ Dorothynak meg kell Halnia c. könyv, amit itt épp olvastam

És hogyha kihúznám az alolvasott könyveket, akkor így nézne ki:




Ó, igen, a 2. polc nem igazán akar fogyni, azokat még tartogatom későbbre és/vagy még friss könyvek, nem volt rájuk időm. De hamarosan azokat is elkezdem muhahahaha :D 
+ a rakat könyvtári kölcsönzés, amit nem tudom mi a tökömért csináltam, miközben így is van könyv bőven. De azért sosem árt, ha van sok plusz. Ahogy anyum mondaná: "A vantól nem kell félni!" xD
(Noha, hely már lassan nincs is...)


Címkék: ,

A saját kötésű és menő borítós füzet miatt már nem aggódom. Úgy fogom használni, hogy szarok bele az egészbe, mert a kötése olyan bénán sikerült, hogy inkább letagadnám. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy jó lesz... :'D Úgy hogy most nagyon ideges vagyok. Nem szeretem ha nem sikerül valami úgy, ahogy én szeretném. asdsadfdsas

És itt vannak a képek, hogy mennyire förtelem. Hogy néz ez ki?! Össze-vissza állnak a bekötött lapok, pedig a lyukakat egy helyre csináltam, akkor miért van ennyire szétcsúszva? Ráadásul a borítók is szanaszét vannak. Nem befogják a lapokat, hanem teljesen elmozdulva ott vannak ahol épp sikerül lenniük. Mindjárt agyvérzést kapok esküszöm. Úgyhogy szétgányolásra töléletes füzetet sikerült alkotnom D:




Címkék: , ,

♥2016. április 29., péntek
Rajzot most nem tudok feltenni, de itt egy kis sneakpeek egyik barátom szülinapi ajándékából. Nem teszem fel az egészet, majd később. Ez meg igaz, hogy nem az én szerzeményem, mert nem tudok ilyen typokat kitalálni, de a szándék a lényeg. Meg az idézet :D 
Kedvenc idézet ♥


Címkék: ,

♥2016. április 27., szerda
Újabb commission letudva. De óóóh! Mindeközben kész lett a vizsgás rajzom is, csak elfelejtettem feltenni... bruh. Szóval most pótolom :D A hátterének az ötletét egy tanterem fotóról szedtem. Meglepően egyszerű a japán tantermek hátulja. Legalábbis én azt hittem több minden van ott, de nem. A fény-árnyék elég egyszerű lett most, de valahogy nekem nem unalmas. Mondjuk nem is valami extra. A lényeg, hogy olyan természetesebbnek hat, ha lehet így mondani.


És a commission. Ennél szerettem a hajat színezni, mert olyan letisztult. Nem az a rikító szín, meg nem is szivárvány. Fehér és kész. Meg a szemét is szerettem, mert van rajta smink, és ettől érdekesebben néz ki :D Az esernyő meg a fejdísz már nem annyira a kedvenceim, mert lehet hogy az egyik csíkos (amit szeretek), de sötét mind a kettő, és erről könnyen egybe olvadnak.
Háttereknél meg úgy döntöttem, hogy átváltok erre a színátmenetesre a formák helyett c:


Btw, ez a 777. bejegyzésem :D

Címkék: , , ,

♥2016. április 22., péntek
Ma nincs rajz, viszont füzetet kötök! Ismét, de ez most magamnak lesz. No, nem mintha ne lenne már ezer meg egy vázlatfüzetem. Ez krokiknak lesz.... Holy shit! Most gondoltam bele, hogy ilyen menő borítós füzetet tényleg krokikra akarok elpazarolni? D:
Ahh miért nem tudok elrondítani egy füzetet sem? Kitépem az összes hajam, ha ez is érintetlen marad, mert "ebbe csak a legjobbakat akarom", arra meg aztán várhatok. De azért remélem nem csak egyedül vagyok ezzel az érzéssel... :'D




Címkék: ,

♥2016. április 21., csütörtök
Elkezdtem az egyik commission lineartját, először kicsit realisztikusabbra akartam, utána rájöttem, hogy problémás megrendelő lévén, inkább az egyszerűbbet választom, és csinálom mangásan. Meg mert nem is éri meg 5+5$ért... És igen, tudom, tele van anatómiai hibákkal, elég látványosan, de azt majd javítom színezés előtt.


Emellett elkezdtem egy új SOL képet ahelyett, amit előzőleg betettem, és igen. Ez határozottan jobb, meg nem is cell shade, és nem is idegesített fel ilyen módon :D oh, a matek képletet a kedvencem benne, azt puskáztam netről. :'D
A kék háttér helyett majd lesz valami, bár azt majd holnap kitalálom. Mostmár késő van.


Címkék: , , , ,

♥2016. április 19., kedd
Aaannyira jó a mai nap~
Ma reggel postás jött be könyvtárba, hozta a napi újságokat. Megkérdezte, hogy "Enikő itt van?" Persze akkor már tudtam, hogy levelem érkezett, csak azt nem tudtam mi, mert a héten nem vártam semmit. Pár percre rá megjelent az ajtóban azzal a meleg barna csomaggal a kezében és azt hittem örömömben táncra perdülök. Igen. Megjött az OwlCrate csomagom! 


És olyan izgalmas volt felfedezni a csomag belsejét, hogy még munkatársam is odajött, hogy "na, akkor nézzük mi van benne" XD De nagyon jó kis cuccok voltak. Mondjuk a poszátás karkötő helyett örültem volna másnak, mert ilyenem már van, de ez mégsem tesco-s, szóval nem bánom. A '1984' füzetecskének nagyon örültem viszont, habár halvány lila gőzöm sincs, hogy mire használjam. Mert hát még érintetlen kis füzet. Ebbe csak a legjobb dolgok mehetnek, mert nem akarom összebarmolni. De így meg sosem fog belekerülni semmi. Oh a dilemmázás... xD
Meg volt még egy Shatter Me témájú poháralátét. Poháralátét, ami sosem fogja betölteni a funkcióját, mert hogy néz ez ki. Túl jó ahhoz, hogy bármit is rátegyek :'D


Mellesleg instagramon hogy a fenébe készítik azokat a nagyon menő bookstagram képeket? Én is akarok olyanokat, de nekem valahogy sosem jön össze. Ezzel is szenvedtem vagy fél órát, és úgy néz ki, hogy épp csak elfogadható kategória. Meg nem is olyan jó minőség. Miééérttt? A bevilágítást tudom, hogy nem jó fények vannak itthon, de akkor is. Én is akarok olyan szép képeket készíteni a könyveimről T-T Mert hát, alapanyag az van :D

Címkék: , ,

♥2016. április 18., hétfő
Kínszenvedések árán kész lett a következő commission portré. De ehhez valami hihetetlen mód nem volt kedvem. Egyszerűen ránéztem, és minden mást akartam csinálni, csak ezt nem... Lehet azért, mert különösebb dolog nincs a képen. Meg mert az előzőek után csak sima animu. 
Lehet azt mondtam, hogy ez a stílus azért jó, mert gyorsan kész vannak vele a rajzok. Visszaszívom. Néha annyira elmegy a kedvem, hogy napokba telik, mire végzek velük xD


És van egy másik rajzom is ami fele annyira sem akaródzik menni, mint a portré kép. A vázlat még olyan jónak indult, aztán valahol félúton valami elromlott, mert semmi kedvem folytatni, amikor megnyitom a képet, hogy neki essek. Lehet a cell shade vette el a kedvem, mert egyszerűen nem megy. Vagy lehet az, hogy mostanában szeretek különböző fényeffekteket tenni a képre, ez meg olyan kis átlagos, és nyeeee...
De lehet újra csinálom majd az egészet, és valahogy máshogy készítem el. De ki tudja?



Címkék: , , , ,

♥2016. április 11., hétfő
Egyelőre csak vázlatokkal tudok szolgálni, mivel még nem kaptam zöldet arra, hogy kidolgozzam a rajzokat. Bár olyan is van, ami nem commission, hanem rp csoportba készül, csak azt most lusta vagyok kiimportálni xD




Az első három egy személyhez tartozik, a negyediket most kezdem el. Az utolsó a sorban pedig egy kínszenvedés lesz, már most látom. Nem a rajz miatt, csak ennyit mondok. A megrendelő elég türelmetlennek tűnik, és van egy olyan érzésem, hogy elég bajos lesz a kérése. Végülis portrékat vállaltam, erre egy egész jelenetet kért... Többet meg nem vagyok hajlandó belerajzolni, karakterenként 5$ért, mert megtapasztaltam, hogy nem éri meg...


Címkék: , ,

♥2016. április 7., csütörtök
Először a rajzok!
Kész a másik két commission is, ami ugyanattól a megrendelőtől van. Szerettem rajzolni a karaktert, és ilyen még nem igazán volt, hogy úgy szerettem volna, mintha az egyik sajátom lett volna. Annak ellenére, hogy nem az.


Az első portrénál sikerült annyira engednem a megszokásoknak, hogy szerintem az már beszámít egy félalakos kategóriába... De ehhez méltan, nem részleteztem ki a ruháját, mert ugye portréról volt szó, és akkor már az legyen a lényeg. Amúgy nem tudom, hogy mennyire hasonlít egymásra a két rajzon a karakter, de szerintem minden képemen máshogy néz ki. Valahogy nem mennek nekem ezek a tipikus arcvonások. Mmint hogy látszódjon, hogy ugyanarról van szó. És ne csak a haja hossza, színek meg a ruha miatt. Na mindegy ez most így sikerült. Jöhet a következő hármas, amit szerintem ma el is kezdek.

Más.
Korábbi bejegyzésben írtam, hogy nagy híreim lesznek. Ami igazából csak nekem nagy xD
Voltam EuWork-nél, mert szeretnék elmenni munkatéren külföld irányába (hát itthon nem is fogok maradni hani 50ért) és hétfőn volt az állásinterjú, amit inkább mondanék amolyan tájékoztatónak. Tök rendes volt a nénike, és azt mondta, hogy ha felkészültem arra, hogy kimenjek, akkor jelezzem, és két héten belül már indulhatok is, miután elintézte nekem a szállást meg a kinti céget. Tök fasza, nem? Szeretnék élni ezzel a lehetőséggel, habár erről a közvetítői cégről még sok jót nem hallottam, node egye fene, eddig úgy sem sok szerencsém volt érettségi után, még egy ilyen még belefér, nem? :'D

Címkék: , , ,

Blogmistress
EeNii | 25. | INTP | Introvert.

Home.
Home Page for lazy ppl

Those lies.

Beloved ones.
Lilla ¦ Betti ¦ Dorka ¦ Zöldalma ¦ Day?Dream ¦ The girl who smiled

Tags.
Rajzok ¦ Vázlatok ¦ Sketch-A-Day ¦ Animáció ¦ Tervek ¦ Design ¦ Challenge ¦ Inktober ¦ Commission ¦ Feladatok ¦ FanArt ¦ Képek ¦ Iskola ¦ Zine ¦ Elemzés ¦ Story Time ¦ Semmi ¦ Szotyi ¦ Évvégi ¦

Whatever.

byebye
november 2009 december 2009 január 2010 február 2010 március 2010 április 2010 május 2010 június 2010 július 2010 augusztus 2010 szeptember 2010 október 2010 november 2010 december 2010 január 2011 február 2011 március 2011 április 2011 május 2011 június 2011 július 2011 augusztus 2011 szeptember 2011 október 2011 november 2011 december 2011 január 2012 február 2012 március 2012 április 2012 május 2012 június 2012 július 2012 augusztus 2012 szeptember 2012 október 2012 november 2012 december 2012 január 2013 február 2013 március 2013 április 2013 május 2013 június 2013 július 2013 augusztus 2013 szeptember 2013 október 2013 november 2013 december 2013 január 2014 február 2014 március 2014 április 2014 május 2014 június 2014 július 2014 augusztus 2014 szeptember 2014 október 2014 november 2014 december 2014 január 2015 február 2015 március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015 augusztus 2015 szeptember 2015 október 2015 november 2015 december 2015 január 2016 február 2016 március 2016 április 2016 május 2016 június 2016 július 2016 augusztus 2016 szeptember 2016 október 2016 november 2016 december 2016 január 2017 február 2017 március 2017 április 2017 május 2017 június 2017 július 2017 augusztus 2017 szeptember 2017 október 2017 november 2017 december 2017 január 2018 február 2018 március 2018 április 2018 május 2018 június 2018 július 2018 augusztus 2018 szeptember 2018 október 2018 november 2018 december 2018 január 2019 február 2019 március 2019 április 2019 május 2019 június 2019 július 2019 augusztus 2019 szeptember 2019 október 2019 november 2019 december 2019 január 2020 február 2020 március 2020 április 2020 május 2020 június 2020 július 2020 augusztus 2020 szeptember 2020 október 2020 november 2020 december 2020 január 2021 február 2021 március 2021 április 2021 május 2021 június 2021 július 2021 augusztus 2021 szeptember 2021 október 2021 november 2021 december 2021 január 2022 február 2022 március 2022 április 2022 május 2022 június 2022 július 2022 augusztus 2022 szeptember 2022 október 2022 november 2022 december 2022 január 2023 február 2023 március 2023 április 2023 május 2023 június 2023 július 2023 augusztus 2023 szeptember 2023 október 2023 november 2023 december 2023 január 2024 február 2024 március 2024


Click to view links.

Credits
Designer : sacrificelove-
Basecode :dinosaur--x
Image Hosting : Photoscape
Blogger ; Blogskins ; Photobucket.