Oh,shut up. • DayDreamer
♥2015. április 30., csütörtök
A mai bejegyzés is kicsit mesélős lesz, habár kurtábbra fogom a dolgot.
De először az elfelejtett Hana képet teszem be, ami egy ismerősöm képregényébe készült, mint mellékszereplő. A konty részt egy másik rajzomról rajzoltam át, mert nem sikerült sehogy sem. De remélem azért valamennyire tűrhetően néz ki. Saját történetbe is bekerül majd, mint korábban említettem. Még nem tudom a sorsát...


Közben kitaláltam egy one-shot történetet is, amit majd megakarok rajzolni, és beküldeni AA-ra, mert miért ne. Konkrétan ez csak oda készülne. Sherlock meg Jack the Ripper lenne a két főszereplő, a bonyodalmat még körvonalaznom kell, de azzal hogy meg van a két szereplő, nagyjából már kitaláltam hogy milyen lesz a képregény. Már csak valami karakter design-t kell nekik csinálni. Ha ma még lesz, akkor beteszem ide, ha meg nem akkor majd legközelebb.

***

És akkor most pici mese.
Reggel 8:10 körül, telefonra ébredtem, pedig az ébresztőm 9:40re állítottam. Valaki hívott, hogy ma van a Nominás bizonyítvány átvétel, és van még 2 percem odaérni. Teljesen kiment a fejemből, meg igazából annyira nem is érdekelt. Gyors magamra kaptam egy pólót meg egy nadrágot, se fésülködés, semmi, eltekertem a hivatalhoz. Még szerencse, hogy az utca végén van, mi meg fél utcányira lakunk csak onnan, mert reggel egy szál pólóban majd' meg fagytam... De átvettem ezt a csapást, és gazdagab lettem még egy papírral ami semmire sem jó. Hurrá.
Délután vezetés volt, reménykedtem, hogy erre nem emlékszem rosszul. Nem, szerencsére az oktató már várt. Előre engedtem a srácot, mert ketten voltunk. Orosházára ő vezetett, hazafelé én... Dehogy orosházán mennyit töketlenkedtem ma, az valami hihetetlen! Ezt az órát legszívesebben letagadnám. El sem kellett volna mennem xD 
Hazaértünk csongrádra, 100 Ft hiányzott a buszjegyre, minden pénzem és még a bankkártyám is otthon hagytam, miért is ne. Úgyhogy elindultam gyalog hazafelé (Csongrád - Felgyő), de szerencsére anyum jött, és megmentett. ♥ 
Úgyhogy ez a nap nem volt valami fényes, és ezt mind annak a hülye ribancnak köszönhetem, aki felébresztett, mert nélküle nem indult volna ballábbal a nap.


Címkék: , , ,

♥2015. április 29., szerda
Voltam Kecskeméten. Hazajöttem Kecskemétről.
Nem tudom, említettem-e korábbi bejegyzésben, de a ráírtam egy srácra, aki a kecskeméti animációs stúdióban dolgozik, és tudom hogy szereti az animéket. Az ilyenek embereket, akikkel hasonló érdeklődési körünk van, könyebb leszólítani. Szóval ráírtam facebookon, hogy meséljen milyen a stúdióban, mire mondta, hogy küldjek portfóliót, és majd ő továbbítja. Meg is tette, ma mentem is személyesen. Nagyon lazák, és jó fejek voltak akikkel találkoztam, és aki végig pesztrált, míg ott voltam. Mutattam neki animációkat, portfóliót, mindent amit épp vittem, és ahogy láttam tetszettek is neki, mert párszor elmondta, hogy ügyi vagyok. Egy ponton mégis kezdtem azt érezni, hogy nem eléggé, és csak próbál kedves lenni. Főleg ott, amikor említette, hogy indítanak majd mozgóképes tanfolyamot, hogyha érdekel. (!!) Meg hogy most addig nincs is olyan projectjük, amihez sok ember kellene. Ekkor már 100% biztos voltam benne, hogy nekem ott nincs hely. Még maradtam egy darabig, mert a srác körbemutatta még egy ottani dolgozónak a munkáim, utána mikor már kezdtem kicsit útban érezni magam, akkor elköszöntem, és eljöttem. 
Hát ez is megtörtént.


De hogy jó pontja is legyen a napnak, az indulás előtti idő jó volt, a viszaút pedig röhej.
Indulás előtt könyvesboltba mentem csongrádon, mivel meg volt beszélve az eladó csajjal egy mai rendelésem. Be is mentem érte, meg is lett a könyv, habár még az akkor érkezett dobozban. Amíg ő előkerítette, addig én szétnéztem. Nem lett volna szabad. Megláttam a Hexed - Megátkozva c. könyvet, a Vasdruida krónikák második kötetét és omg no. Az elsőt múlthéten vettem meg, idő hiányában tegnap végeztem vele. Nem volt mára betervezve, csak későbbre, most mégis a kosaramban landolt. Szerencsére az eladó csaj jófej volt, így viccelődtem, hogy jaj nem szabadna megvennem, most mit tegyek, és mégis a pulthoz vittem. Említettem, hogy erre megy el a fizetésem, mire az az ötlete támadt, hogy "Mivel úgyis sokszor járok oda, igényelek neked törzsvásárlói kártyát, a mostani vásárlást meg most más kártyájáról vonom le". Ugye milyen jó fej?! Úgyhogy lesz törzskártyám meg kedvezménnyel jöttem el :D Tiszta rendi volt, most ♥ van. x3
Ez itt lenn április. Ez összesen annyi, amennyi egy évben szokott kb lenni :'D Ha a pokolra nem is jutok, de csődbe tuti xD



A hazafelé történet meg a vonaton esett meg. Tudni illik, hogyha kecskeméten kell felszállnom, akkor sosem tudom melyik vonat merre megy. De ez csak Kecskeméten van így, sehol máshol. És jött a vonat, késéssel, így kiírva sem volt, hogy az melyik. Felszálltam rá, aztán lesz ami lesz. Elindultam a vonat vége felé, mert valamiért azt hittem, hogy arra van a másodosztály, áthaladtam életemben először egy étkező vagonon, első osztály vagonon, és vége volt a vonatnak. Szerencsére kéznél volt épp az ellenőr, megkérdeztem, hogy jó felé megy-e a vonat. De először úgy kérdeztem, hogy csongrád felé megy-e, mert elfelejtettem hogy ő nem tud az átszállásról. Aztán elkezdte vakarni a fejét, hogy hű lehet rossz vonatra szálltam, mert ez kiskunfélegyháza-szeged felé megy. Kiskunfélegyháza! Tökéletes! Ott van átszállásom. Miután tisztázva lett, előre küldött, mert mondtam, hogy másod osztályt keresem. Újra végig sétáltam a vonaton, de mindenhol luxus ülések, és tök jó környezet. Elértem az elejét, nem volt több vagon. Kicsit kétségbe estem, hogy nincs meg a másodosztály (uyge az a szakadt bőrüléses, nem helyjegyes vagon, amihez szokva vagyok), így ott álltam egy picit az ajtóknál. Jött az ellenőr, mikor meglátott elkezdett mosolyogni, én meg elkezdtem nevetni, hogy mekkora nyomorék vagyok. De kiderült, hogy leülhetek abban a vagonban, és még jó felé is tartok, úgyhogy minden helyrejött. Inkább kiderült. Vicces volt. Egy kis kaland az életbe xD

Nos, ez most ilyen mesélős bejegyzés lett. Néha ilyen is kell.

Címkék:

♥2015. április 26., vasárnap
Elővettem a Polyvore profilom, és alkottam!




Aztán pedig felhasználtam, és szerintem tűrhető lett. Csinálni fogok még párat, amik jól jönnek majd a képregénybe is. A ruhák eredetileg nem Charlie-nak lettek, hanem egy új karakternek, de mivel ő csak mellékszereplő (egyelőre) ezért még nem igazán terveztem neki cuccokat. Őt majd a következő bejegyzésbe teszem bele, hogy legyen mit mutogatni abban is xD



Címkék: ,

♥2015. április 24., péntek
Az alakrajzok, ahogy korábban említettem. Such fantasztikum xD
Majd szkennelek, ha lesz lelkierőm. Azóta született egy minmális Charlie rajz is, plusz a lentebb látható karakter terv, amiről majd ott beszámolok. Most az alakrajzok. Amik olyan mehh... fejből vannak, legalábbis a csaj teljesen, a másik félig-meddig. Jó ez a fehér ceruza, feldobja az egészet. Az egyetlen ami ront a helyzeten, az maga a rajz. Igen, tudom. Kiestem a formából elég rendesen, de hát mit lehet tenni, ha nincs rajz óra, és nem jönnek-mennek csak úgy az akt modellek erre felé?


És akkor most jöjjön az említett karakter terv. Ismét csak feladat volt, a challenge csoportunkban. A feladat az volt, hogy le kellett rajzolni magunkat karakterként, a fordulat pedig, hogy egy általunk kedvelt rajzfilm stílusában. Én az Over the Garden Wall-t választottam, mert tetszik, és már egy ideje meg is akarom nézni. + Demi crossover comic-ja adja az ívet, hogy mégjobban megkedvelje az ember. Bár ő inkább mangásan rajzolja őket, a lényeg az hogy attól függetlenül is kurva jól néz ki a design, és a történet az amolyan mindblow.


És akkor most jöjjön az egyéb szekció.
Ma bűnbe estem, és vettem egy könyvet. A már eltervezett mellé! Az eltervezett az a Halálkúra volt. Omg végre a kezemben tarthatom, és annyira jóó! Nem merem elkezdeni, mert utálni fogom. Meghal az egyik kedvenc karakterem. De kárpótlás képp az a ribanc is meghal, akinek nem mondom el a nevét, csak annyit hogy a második kötettől kezdve, nem igazán csíptem. 
A másik könyv, amit nem lett volna szabad megvennem, az pedig a Haunded. Fantasztikus eddig. Mármint gondolok itt a srác karakterére. A személyisége és a dumája teljesen megvett :'D A történetből egyelőre még csak a kezdő dolgok derültek ki, de hát még csak a 80. oldal körül tartok...
Jövőhéten pedig Angelfall... Csődbe fogok menni. Nem akar valaki commission-t kérni? Pretty please :'DD




Címkék: , , ,

♥2015. április 21., kedd
Most, hogy van egy nyugis munkahelyem kinn a semmi közepén, van néha időm rajzolgatni. Az első az konkrétan nem ott készült, de azért betettem.
Előzmény: páran csináltunk egy csoportot, ahol minden hétfőn és csütörtökön kapunk egymástól egy feladatot, és azt kell megcsinálni megadott időre. Az első egy karakter terv, aminél az volt a kikötés, hogy fekete-fehér karaktert kellett készíteni színes, mintás ruhában. Az elsőnek betett rajz lett az eredménye. Direkt ilyen vonalkásra akartam a testét, vagyis a fekete részt, mert az tetszik. Lehet majd több helyen is alkalmazom, ha úgy adódik.
A második képet szintén idekötöm, mert ugyanolyan feladat volt, csak ezt én kötöttem ki. Egy vonallal és egy színnel megcsinálni egy szobabelsőt. Szerintem egész jó kis feladat volt, mert stílusos rajzokat lehet így készíteni. Bár kinek mi tetszik. Nekem pl ez igen. Bár csaltam egy kicsit, mert a papíron az ajtóban más van, és úgy csúnya lett. Utólag kellett javítanom photoshopban, hogy jól nézzen ki xD



A következő pár rajz pedig füzet próba + unaloműzés. Munkahelyen csináltam. Szerencsére van wifi, így tudtam Art Club-ban kiírni free chibi-t, aminek ez lett az eredménye. Nem igazán ilyenekkel akarom kitölteni a füzetet, de ez most így indult. Kitépni meg utálok lapokat. De remélhetőleg majd kialakul valami. Ma már plusz 2 alakrajz került bele, habár mindkettő teljesen hibás, mert nem használtam referenciát. Nem is nagyon tudtam, mert próbának tökéletes volt. Legalábbis látni, hogy mennyire estem ki a gyakorlatból. Eléggé... Következő bejegyzésbe majd beteszem őket.



A fenti barna lapos füzet, és társai :D Ezeket a múlthéten rendeltem. Kicsit gáz, hogy itt vannak és tök menő meg minden, de nem tudok beléjük rajzolni semmit, mert az ötleteim konganak az ürességtől xD Mi ez, ha nem kibaszás?



Mehh, ez most elég bugyuta bejegyzés lett, mert képtelen vagyok összeszedni a gondolataim xD


Címkék: , , ,

♥2015. április 13., hétfő
Végre vettem a fáradtságot, és beszkenneltem a képregényt, amit lentebb lehet látni. Fantörpikusan szar, de legalább a háttér jól néz ki néhány résznél :'D A karaktert szerintem megtartom, és majd lesz vele valami...



Meg végre vannak új vázlatok is, ami olyan szempontból nem igazán jó, hogy mind ArtTrad-nek készült, de egyik sem tetszik, ezért megmaradtak vázlatnak. Vagy tetszik, csak nem tudom folytatni. Vagy még az is lehet hogy valahogy folytatom őket egy idő után, és akkor lesz sima fanart. Majd még később kiderül. Mellesleg mind Yona fanart, Ki Ja és Jae Ha. 
Az elsőn tetszik a nézet, amiből rajzoltam őket. A testükkel viszont nem tudok mit kezdeni, de majd csak kitalálok valamit. Remélem. A másodikon a kézre büszke vagyok, mert magamtól csináltam, referencia nélkül muhahahaha. Na jó, igazából először lefotóztam a kezem, és azt próbáltam lerajzolni, de aztán nem sikerült és feladtam. Aztán ami megmaradt a fejemben, azt csináltam meg ilyenre. Úgyhogy ennek most örülök, hogy ilyenre sikerült.
Az uccsón meg még javítok, vagy nem is az lesz, nem tudom még. Nehéz ezt a pózt megrajzolni, vagy az is lehet hogy majd másik nézetből csinálom ugyanezt. De ezt is csak azért kezdtem el, mert art trade, és Kumi shippeli őket (én is btw, csak ő jobban xD) és akkor már hogy ilyen kis jóság legyen neki, bevágtam a hercegnő pózt. 






Meg van egy kis képregény is, de azt majd legközelebbre tartogatom.
Plusz rendeltem a Pantontól. Nem szabad. Mindig csak költöm a pénzt. De most mindenki tett fel képet a conos szerzeményekről, és úgy kedvem támadt nekem is papírra rajzolni, viszont itthon hiába van egy rakat vázlatfüzetem, általánossában kényelmetlen beléjük rajzolni, vagypedig teljesen más célra vannak. (igen nekem mind más célt szolgál) Úgyhogy egy barna laposat, és egy A4es spirálos vázlatfüzetet rendeltem plusz egy 6 db-os filc csomagot a lenti színekkel. Így legalább a filceket is merem majd használni, mert eddig nem mertem, mert féltem hogy hamar kifogynak. Tartogattam mind jobb időkre, and the time has come!

Címkék: , ,

♥2015. április 10., péntek
Vége a felvételi második forudlójának. Alig aludtam előtte valamit, mert rosszul voltam, utána 3 órakor keltem, hogy időben elkészüljek és biciklivel beérjek a vonathoz, világítás nélkül... Vicces volt amúgy, annak ellenére, hogy mennyire rémesen hajnal volt. Időben fel is értem, szerencsére. Megírtuk a tesztet, 15 pontot értem el a 23ból. Megnéztük a filmeket, utána mehettünk világgá. Mi a 16:30-as csoportba kerültünk, és oh well, addig basszuk el az időt. Elmentünk a mamutba, és beültünk a mekibe internetezni, hogy találjunk valamit a filmekről, amiket levetítettek. Mondjuk tök mindegy, szerintem a felvételiztetőket nem is érdekelte a dolog, vagy én nem tudom. De pl Szabinának nem is hagyták, h elmondja. Namind1. Bolyongtunk a mamutban meg a mamut előtt, aztán 15:30 előtt visszamentünk, mert Tamarának akkorra kellett beérnie. Mellesleg tök feleslegesen, mert az egész szóbeli rész kb 2 órát csúszott. Így én is 18:30kor mentem be, 5 percet se beszélgettünk és már mehettem is. Elég awkward volt az egész. Ráadásul kurvára fáradt voltam, így néha azt se tudtam mit beszélek. Felolvastam pár pontot abból amit leírtam, utána az animációmról kérdeztek, amit vittem, meg hogy dolgozok-e, mondtam igen, kérdezték mit meg ilyenek voltak. De nem jutottunk tovább. Senki sem. Lehet, mert nekünk nem volt protekciónk, vagy én nem tudom -.-"
Vajon érdemes lenne jövőre is megpróbálni? Kezdek kicsit kételkedni, de meglátjuk majd mi lesz még... Most jöhet a B-terv.



Címkék:

♥2015. április 8., szerda
Tegnap lezajlott a felvételi első fordulója. Sokkal dúsabb volt történésekben, mint a 2011es. Kezdjük ott, hogy már ismerem Pestet, plusz voltak mások, akikkel tudtam lógni. Úgy indult az egész, hogy a világvágáre értem fel pestre. Szétszedve a villamos, 200.000 sorbaálló a bkv jegyeknél, minden káosz. Szép, mondhatom. Mome környéke már csendesebb volt. Leadtuk a mappákat, miután nagy nehezen felcímkéztük őket, utána elindultunk gyalog a Mamutig. Ott már kicsit kivoltunk, így felszálltunk buszra, és elmentünk a Jászai Mari térig. Onnan el az oktogonig, a Trillianba. Vettem Owari no Seraph-ot, ha már conra nem megyek. Elég drága a bolt, de a boltos kioktatott, hogy miért kell így lennie. Hát jó, ő tudja. 
Utána vissza a nyugatiba, megvártam Vinát, majd elgyalogoltunk a Blaháig, megkerestük a Rámenkát, és ettünk igazi ráment! Bár eléggé sokat töketlenkedtem a pálcikákkal, vicces volt. Eleinte picit aggódtam, hogy nem lesz jó, mert a japán kajákat a sushi óta nem igazán bírom. Szerencsére itt csak annyi volt a gond, hogy túl sokat adtak xD Mind a zöldségek, mint a leves és a hús finom volt. A zöldségeket magukban ettem! Pedig olyat nem szoktam, mert úgy nem szeretem. Itt viszon finom volt még a káposzta és a gomba is :D


Rámenezés után elmentünk jégkrémezni, pontosabban jégkásázni, ami azt eredményezte, hogy még most, másnap sem érzem a szám szélét. Kicsit lefagyott, úgyhogy piros az egész, és állandóan szomjas vagyok. Jégkását így többé nem fogok enni, annak ellenére sem, hogy Vina besegített az eltűntetésében xD Jegeskedés után visszabattyogtunk az Oktogonig, újra be a Trillianba, ahol végre megtaláltam a yaoi polcot, viszont tuti hogy onnan többé nem veszek semmit, mert minden kurva drága. Jobban megéri ha online rendelem ebayről vagy akárhonnan. Nem mintha ezt nem tudtam volna már korábban is. 
Oktogontól már volt a francnak kedve gyalogolni, majd' leszakadtak így is a lábaim, így buszra szálltam, és visszamentem a sulihoz. Fél 5 körül értünk oda, a mappákat 4-6ig kellett volna kiadniuk. KELLETT VOLNA. Ők úgy gondolták, hogy elég 6 óra előtt egy picivel elkezdeni, úgyhogy lekéstem a vonatom. De szerencsémre volt egy vonat 18:53kor, de csatlakozás csak a 19:53ashoz van, így félegyházán várnom kellett egy órát. Mire hazaértem fél 11 lett, hullafáradtan dőltem be az ajtón. Megnéztem az ederményeket, pontosabban Szabina megírta őket. Eszter, Szabina és én is továbbjutottunk!! Juhúú~



***
És a legvégére! Megjött tegnap a táskám, és ma a telefontokom is! Annyira jó mind a kettő, habár jöhettek volna hamarabb is. De nem panaszkodom, mert legalább mostanra ideértek xD




Címkék: ,

♥2015. április 6., hétfő
Kezdek ideges lenni a holnapi nap miatt. Már most gyomorgörcsöm van. xD
Pedig úgyis tudom, hogy lehetetlen küldetésnek indulok, legalábbis azzal a mappával, amit összeállítottam. Két tanulmányrajz, amik 3-4 éve készültek, ha nem több, három karakter lap, amiket csak elől- és oldalnézeti kép van, meg 2-3 headshot, egyiken sincs mimika. Ezt most Ákos juttatta eszembe, és ettől most még jobban görcsölök, mert az összes olyan unalmasnak tűnik... Aztán van még egy storyboard-ot, a vizsgamunkából, és ugye a képregény. Egyszóval katasztróóóófa~
De azért szurkoljatok :'D

Majd lesznek képek is, miután már nem stresszelek annyit. Most egyelőre csak a kékről, mert találtam fotót, amin jobban látszódik.




Címkék: ,

♥2015. április 5., vasárnap
Tegnap eljött a várva várt nap, és be lett festve a hajaaam~ A fekete valóban, még mindig jól áll. A kék nem igazán látszik benne. But oh well, maybe next time! A szőkítős fázisról viszont van fotó, mert az nagyon menő volt. Lehet legközelebb olyanra csináltatom meg. A fodrász nagyon ügyi srác, úgyhogy megbízom benne, hogy sikerülni fog az.


És most elmondom a jóslatom, hogy nem fogok tovább jutni a második fordulóba mome-n, mert a képregény förtelmes, főleg a 3. oldal, plusz a szabadon vihető 5 munka is csak ilyen innen-onnan összeszedett rajz. 2-3 belőle olyan rajz, amit legutóbbi felvételire is vittem, 4 éve. Remélem nem fognak rá emlékezni. Bár tuti nem xD Kicsit nagyon elbaszottul sikerült ez a felkészülés. Nem is lep meg, mivel lassan egy éve itthon tepedek, és a rajzórák hiánya miatt teljesen kiestem mindennemű gyakorlatból. Plusz most súlyt ez az art block is, nem tudom mi a faszért, de örülnék már hogyha eltűnne. 
És igen, még mindig nincs szkennelt verzió, majd egyszer összeszedem magam és csinálok rendesen. Talán ha vége lesz a mappaleadásnak, és fellélegezhetek, hogy tovább jutottam vagy hogy nem. Azért az első opció jó lenne. Nagggyon jó.



Címkék: , ,

Blogmistress
EeNii | 25. | INTP | Introvert.

Home.
Home Page for lazy ppl

Those lies.

Beloved ones.
Lilla ¦ Betti ¦ Dorka ¦ Zöldalma ¦ Day?Dream ¦ The girl who smiled

Tags.
Rajzok ¦ Vázlatok ¦ Sketch-A-Day ¦ Animáció ¦ Tervek ¦ Design ¦ Challenge ¦ Inktober ¦ Commission ¦ Feladatok ¦ FanArt ¦ Képek ¦ Iskola ¦ Zine ¦ Elemzés ¦ Story Time ¦ Semmi ¦ Szotyi ¦ Évvégi ¦

Whatever.

byebye
november 2009 december 2009 január 2010 február 2010 március 2010 április 2010 május 2010 június 2010 július 2010 augusztus 2010 szeptember 2010 október 2010 november 2010 december 2010 január 2011 február 2011 március 2011 április 2011 május 2011 június 2011 július 2011 augusztus 2011 szeptember 2011 október 2011 november 2011 december 2011 január 2012 február 2012 március 2012 április 2012 május 2012 június 2012 július 2012 augusztus 2012 szeptember 2012 október 2012 november 2012 december 2012 január 2013 február 2013 március 2013 április 2013 május 2013 június 2013 július 2013 augusztus 2013 szeptember 2013 október 2013 november 2013 december 2013 január 2014 február 2014 március 2014 április 2014 május 2014 június 2014 július 2014 augusztus 2014 szeptember 2014 október 2014 november 2014 december 2014 január 2015 február 2015 március 2015 április 2015 május 2015 június 2015 július 2015 augusztus 2015 szeptember 2015 október 2015 november 2015 december 2015 január 2016 február 2016 március 2016 április 2016 május 2016 június 2016 július 2016 augusztus 2016 szeptember 2016 október 2016 november 2016 december 2016 január 2017 február 2017 március 2017 április 2017 május 2017 június 2017 július 2017 augusztus 2017 szeptember 2017 október 2017 november 2017 december 2017 január 2018 február 2018 március 2018 április 2018 május 2018 június 2018 július 2018 augusztus 2018 szeptember 2018 október 2018 november 2018 december 2018 január 2019 február 2019 március 2019 április 2019 május 2019 június 2019 július 2019 augusztus 2019 szeptember 2019 október 2019 november 2019 december 2019 január 2020 február 2020 március 2020 április 2020 május 2020 június 2020 július 2020 augusztus 2020 szeptember 2020 október 2020 november 2020 december 2020 január 2021 február 2021 március 2021 április 2021 május 2021 június 2021 július 2021 augusztus 2021 szeptember 2021 október 2021 november 2021 december 2021 január 2022 február 2022 március 2022 április 2022 május 2022 június 2022 július 2022 augusztus 2022 szeptember 2022 október 2022 november 2022 december 2022 január 2023 február 2023 március 2023 április 2023 május 2023 június 2023 július 2023 augusztus 2023 szeptember 2023 október 2023 november 2023 december 2023 január 2024 február 2024 március 2024


Click to view links.

Credits
Designer : sacrificelove-
Basecode :dinosaur--x
Image Hosting : Photoscape
Blogger ; Blogskins ; Photobucket.